Dunaújváros 2018. november 30. Betegfórum!

DSC 0012 web sRövid pontosítás, telefon egyeztetés, 2018. november 29.-én este az indulás időpontjáról. Budapest Déli pályaudvari indulás 10:40 perckor induló vonattal. Mindenki más városból érkezik, de igyekszünk a vonatnál találkozni.

Kisebb - nagyobb akadályokból (a MÁV jóvoltából) adódóan. A "futás" erősen túlzás, de nagyokat fújtatva az utolsó előtti pillanatban a vonat indulása előtt megérkezett Tóth Gábor az Egyesületünk elnöke, aki szívén - lelkén viseli és segíti, és tesz érte, és támogatja és, és, és… Ahogy Ő fogalmaz:" az övéiért " értünk!

Tóth Gábor az élen, a Tanárnő, Hudoba Éva diplomás főnővér és Scheibli Erzsébet, érintett. Négyen mentünk Dunaújvárosba a Munkás Művelődési Központba, hogy az érdekelteket, illetve az érintetteket tájékoztassuk és ismertessük a lehetőségekről, és tudatosítsuk bennük a gyógyulás felé vezető utat.

Továbbá a tényeket bizonyítva, hogy nem csak az idős korosztály köreiben létezik a reuma betegség. Ennek felismerése mennyire fontos tényező a körülöttünk élő ifjúság életében - köreiben.

Meg érkeztünk a dunaújvárosi Munkás Művelődési Központ elé, pozitívan hatott ránk, hogy ragyogó napsütés volt, bár a hőmérséklet nem a plusz fokról tanúskodott.

Nem kis meglepetésünkre szolgált, hogy lélegzetvételnyi időt sem hagyva, a helyi Tv interjúra kérte fel elnök urat.
Rövid előkészülődésünket, már az ott lévő hallgatóság - közönség kísérte figyelemmel.
A Tv riporterei nem hagyatkoztak a véletlenre, hogy első információ birtokába lehessenek, meg kérték Hudoba Éva diplomás főnővért, hogy mondja el, illetve ismertesse, hogy mi az, ami megelőzi a célzott kezelést, és mi ez a folyamat?
Persze ez nem ilyen egyszerű, ez egy folyamat, ami komoly vizsgálatokból áll.


DSC 0006 web sA ránk várakozó közönségnek ismertettük az ott lévőségünk célját. Volt, aki már érintett beteg, volt, aki pártoló tagunk lett, kitöltötte a Belépési nyilatkozatát. Környezetében több érintett beteg van!, jelezte felénk.

Nagyon családiasra sikerült a Fórum. Hosszas beszélgetés követte a tömör információink és tájékoztatásra irányuló, sőt a saját érintettségeink elmondásával szemléltetve a tájékoztatást.

Tekintettel arra, hogy sok (rengeteg!) a hasonlóan érintett, ezért annak is hangot kell adni, hogy az egészségügyben a túlterheltség miatt, hosszas a várakozási idő.

Nyitottnak találtunk több embert is arra, hogy a környezetében összehívjanak hasonló betegségben kezelt - érintetteket és visszavárnak bennünket máskor is, illetve látogatnak el hozzánk.


DSC 0003 web sHa lehet úgy fogalmazni, hogy örömmel volt töltve mindannyiunk szíve, és mosollyal az arcunkon köszöntünk el a családiasnak mondható hallgatóságunktól. Sikeresnek mondható a dunaújvárosi beteg fórumunk.

Ismételten tettünk azért, hogy információkhoz juttassuk az érintett betegeket, hogy minőségibb életet tudjanak élni.

-SE-

  • "Mozdulj Reumával" séta
  • "Mozdulj Reumával!" a BSI Futónagykövetekkel! Gárdony-Dinnyés (Velencei-tó)
  • Mozdulj Reumával! rendezvényen a Budapest Sport Iroda (BSI) Futónagyköveteivel "lefutható" tervezett útvonal
 

 

Szervezetünk az ActionCOACH Magyarország és Preiner Anna Mária üzleti coach támogatásával dolgozik céljai valóra váltásáért.

Powered by Warp Theme Framework
hacklink al duşakabin fiyatları fethiye escort bayan escort - vip elit escort dizi film izle erotik film izle duşakabin hack forum marsbahis betkom marsbahisgirtr holiganbet vozol likitvozol 10000lunabetcasibomcasibom国产线播放免费人成视频播放casibomonwingrandpashabetnakitbahis girişbetkomjojobet girişjojobetcasibomholiganbetonwincasibomtümbettümbetomeglekingbettinghiltonbetbağlama büyüsüpusulabetmarsbahiscasibomcasibomcasibomcasibomcasibomcasibomcasibomMostbet Güncel Girişbets10casibombets10zlibrarynakitbahissekabetmobilbahisslot siteleri hangileridir国产线播放免费人成视频播放marsbahismarsbahisdumanbetstarzbet